Nem várt helyről szúrtak oda Magyar Péternek és a Telexnek

Mandula Viktor igazi interjúkérdéseket javasolt a Tisza-vezérrel látványosan szimpatizáló portálnak.

Mandula Viktor igazi interjúkérdéseket javasolt a Tisza-vezérrel látványosan szimpatizáló portálnak.
Keleti szomszédunkban kedvezőtlen folyamatok játszódnak le: májusban már ötször emelték az üzemanyagok árát.
Az amerkai elnök elhalasztotta az Európai Unióval szemben tervbe vett vám bevezetését.
A kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos kiemelte, hogy a kábítószer nem csak a fogyasztók egészségét teszi tönkre, roncsolja a környezetet és roncs közösségeket teremt.
Fehér népirtásról szóló vádakat kell cáfolnia a Fehér Házban.
Egyre rosszabb adatokat közöl az Országos Statisztikai Intézet.
„Nagyon nehéz nem azt a következtetést levonni, hogy a cél Magyarország és Szlovákia megbüntetése” – állapította meg Sebestyén Géza.
Érdemi előrelépés történt a kereskedelmi tárgyalások során.
Az India–Közel-Kelet–Európa Gazdasági Folyosó (IMEC) kiépülése esetén alapjaiban változtathatja meg a világkereskedelmet, három kontinenst kötne össze, és Amerika lenne a negyedik nevető fél. Bill Cortese republikánus stratégiai elemzőt, Elise Stefanik amerikai képviselő volt főtanácsadóját kérdeztük a megaprojektről.
Ezzel szemben Magyarország továbbra is a zéró tolerancia elvét követi, amely egyre inkább stratégiai előnyt jelent a közép-európai régió stabilitása és közbiztonsága szempontjából.
Donald Trump mozgósítaná Kína ellen ázsiai szövetségeseit. Japánt azonban fontos gazdasági kapcsolatok fűzik az ázsiai nagyhatalomhoz, így ügyes stratégiára van szüksége, ha szeretné megvédeni gazdasági érdekeit, miközben Washingtonnal is megegyezésre törekszik a vámok enyhítése terén.
Összeszedtük, mi minden utal arra, hogy a Tisza Párt elnöke belső információk birtokában kereskedett.
A feltétel nélküli szolidaritást az időhúzás váltotta fel Ukrajnával.
Az elnök lényegesen csökkentené a Kínára kivetett brutális vámokat, ám azt várja, hogy Peking tegye az első lépést. Az azonban sokkal jobb pozícióban van – és nem mozdul.
Megint lebukott Magyar Péter, és persze megint fenyegetőzik.
A Tisza-vezér azt is világossá tette, nem hajlandó válaszolni a bűnösségét firtató kérdésekre.
A drogmaffia luxusára is lecsapott a Delta – már a dílerek is érzik a kormány keménykezű drogpolitikáját.
Az EU kereskedelmi főtárgyalója elárulta, mit szeretnének mindenáron elkerülni a kínaiak.
A kínai elnök a spanyol miniszterelnökkel tartott találkozón együttműködésre szólított fel az EU-val a globális kereskedelmi vitában.